Éppen előkészítem a terepet a KN 2009-es közönségszavazásához. Ez rengeteg adatgyűjtéssel és azok rendszerezgetésével jár. És ha már, akkor megosztok itt néhány, 2009-es választékunkat jellemző érdekes adatot:
- összesen 290 képregénykiadvány - ebbe természetesen nem számoltam bele az olyan újságokat,a melyekben képregény megjelenik, mert azok nem képregénykiadványok (pl. Füles, Blikk, Kretén). Ezt a számot úgy kell értelmezni, hogy egy kéthavi Star Wars 6-ot tesz ki belőle.
- ha fenti számból kivonom a kamuképregényeket (vagyis a gyerekekeknek szánt rajzfilmes magazinokat,a melyek ugyan nagyrészt képregényeket tartalmaznak, de jellegüket tekintve nem nevezném képregényfüzetnek - pl. Cartoon Network Magazin, stb.), akkor ez a szám 226 - én ezt tekinteném valós összegnek.
- újságosoknál 156 füzet jelent meg, amiből 64-et tesznek ki fenti kamuképregények. (Ebbe nem számoltam bele a vegyes terjesztésű (könyvesbolt + újságos) kiadványokat (pl. Lucky Luke).
- magyar képregényből összesen egy jutott el az újságosokig: Négyzet és ennek további érdekessége, hogy az egyetlen újságosoknál kapható cucc, ami nem gyerekeknek lett szánva.
- Tehát 135 képregény került könyvesbolti, vagy alternatív terjesztésbe (utóbbi 48 címet tesz ki, ezek többsége hazai alkotás).
- Mangából és mangaféleségekből 50 könyvecske jelent meg. 27 európai alkotótól származó művet (ezek több, mint fele Mozaik freakeknek szánt gyűjtői kiadvány) és 20 amerikai komikot dobtak piacra. Végül 38 hazai alkotást helyeztek hivatalos vagy kevésbé hivatalos forgalomba, utóbbiakból csak kevés jutott el könyvesboltokba, legtöbbjük alternatív terjesztést kapott. Ez utóbbiból egy tételt jelent a mi 2009. tavaszán megjelentetett különszámunk. :)
Következtetéseket és további adatokat most nem adok, mert sosem készülök el azzal a szavazással. Úgyis szándékozok írni egy összegzést az elmúlt 5-6 év alakulásáról, majd abban.
11:02 //